2
február 24, 2010 Készítette Csilla, kategóriák fotósok

2. Fotós találkozó

Múlt pénteken ismét összejött a "kiscsapat" pár tagja. Nagyon jó volt ismét találkozni,  sajnálom, hogy a többiek nem tudtak eljönni, akiktől napi szinten sok segítséget kapok, de még személyesen nem találkoztunk. Na de majd a márciusi bulin!!! ( remélem ott tudok majd lenni ). Azért, hogy valami téma is legyen, feldobták a glamourt, mivel Szabó Pali úgyis jártas ebben a műfajban, így rá nehezedett a szervezés feladata.  Ami szuper volt.  A találka a BG71 Fotó Stúdióban volt és Izának a modellnek külön köszönet és elismerés a kitartó majd 4 óra kemény munkáért. Én Szegfi Robival ( ez is érdekes, hogy kb 2 percre lakunk egymástól, és mégis a fotós csapat által ismertük meg egymást ) érkeztem, akkor még az előkészületek folytak, de hamarosan belekezdtünk a fotózásba. még egy kis finomítgatás:

Volt aki hátulról....... Volt aki elölről.... A fotózás két állandófényű lámpával és egy derítőlappal történt. De azért a beszélgetésre is sor került. Na és persze a "legkomolyabb" felszerelés is előkerült. "Ezzel még telefonálni is lehet" mondja Robi, hát igen, az én Nikonommal sajnos nem.... :-) Miközben a modell átöltözött, egy újabb jelentkező is akadt Toplak Zoli személyében. És akkor most mutatnék pár fotót Izáról: <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br <br Ez lett mind közül a kedvencem.</p A legvégén még gyorsan összeültünk az elmaradhatatlan csoportfotóhoz:  ( A fotót Ottó készítette ( odafutással), tőle másoltam be ide a fotót ( engedélyével) ) Jelen voltunk: Fogarasi Zoli, Csóka Zsolt, Takács Zsolt, Toplak Zoli, Szabó Pali,  Iza a modell, Iván Orsi, Kancsár Csilla, Iván Ottó, Kriszti ( Ottó felesége ), Györki Zoli, Szegfi Róbert, Kovács Attila, Takács Attila, Szabó Erika.
0.0/50szavazat
Statisztika:
ÉrtékSzázalékSzavazatok
50%0
40%0
30%0
20%0
10%0
Click to share thisClick to share this