Főoldal Rendezvényszervezés Fotózás Kapcsolat Referenciák Partnereink

Kancsár Csilla Blogja

2010. szeptember 2. csütörtök

Edina

Mikor Edina bejelentkezett hozzám kismamafotózásra, említette, hogy a nagymamája az utcánkban lakik, de nem tudtam kicsoda. Fotózáskor kiderült, hogy a kedves szomszédnénim Erzsi néni unokája. Érdekes, hogy még nem találkoztunk, pedig párszor már mi is megfordultunk Erzsi néninél, hiszen volt egy őzikéje ( és most tudtam meg, hogy meghalt :-( ), és a fiúkkal sokszor meglátogattuk, sőt még az óvisok is láthatták Erzsi néni őzikéjét, aki nagyon hosszú éveken át velük együtt lakott, sétálgatott még a lakásban is, nagyon barátságos, kedves őzike volt.

Hú de elkanyarodtam a lényegtől, elnézést. Vissza is térek Edinához. :-)

Edinát a 32. hétben fotóztam, és Letíciának fogják hívni a babájukat. Nem elég, hogy gyönyörű neve lesz, de KISLÁNY!! Szuper! ( de erről már korábban írtam  :-) )

Jöjjenek is a fotók!

Kinti fotókat is készítettünk, és még találtunk bálákat is! :-)

Köszönöm a fotózást Edina, és további szép babaváró heteket kívánok neked!

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 30. hétfő

Kollégák

Kategória: fotósok — Csilla @ 07:41

Augusztusban is összejöttünk a fotós kollégákkal…….. ( fotó: Iván Ottó )

és még júniusban is…. ( Ottó kreatívkodásának eredménye: Avatar fotósok :-) )

</p

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 27. péntek

Vince

Kategória: babafotó, műtermi fotózás — Csilla @ 22:36

Tami barátnőm kisfia, Vince 1 éves lett ( nemrégen még 1 hónaposan fotóztam, hogy rohan az idő… ) és ebből az alkalomból meghívtam egy fotózásra. Vince kész nagyfiú már, hihetetlen, hogy mennyire megváltozott, és még mindig tiszta apukája! :-)

Kerti fotókkal “izzítottunk”, és persze a Tigris nélkül fotó nem készülhetett! :-)

Majd bementünk egy kicsit hűvösebbre, de a mosoly itt sem fogyott el!

Hát ez a macisapi nagyon nem tetszett Vininek….

de végül, csak megtűrte magán pár felvétel erejéig. :-)

Hamarosan nagyobb leszel Vince baba, még ettől a gombától is! :-)

Anyával:

Vigyorka:

Azért komoly is tud lenni….

Boldog szülinapot Vini baby!

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 26. csütörtök

A Nyertes : Zsuzsi és családja

Kategória: babafotó, családi fotó, gyermekfotózás, műtermi fotózás — Csilla @ 12:03

1 hónappal ezelőtt tettem egy felhívást, és nagy-nagy örömömre sokan jelentkeztek rá, ami nagyon boldoggá tett. Majd megtörtént a sorsolás, és Zsuzsi ( elárulom, hogy ő Általános Iskolai osztálytársam volt, akivel pár hónappal ezelőtt találkoztam sok év után ismét a 20 éves osztálytalálkozónkon. ) lett a szerencsés, aki megnyerte a felajánlott fotózást.

Ígéretemhez híven hozom is most Zsuzsi és családjának fotóit, remélem kárpótolhatom mindazokat, akiknek nem kedvezett akkor a szerencse.
Bemutatom Zsuzsit, férjét, Karcsit, 5 és fél éves kislányát Annát,  és 14 hónapos kisfiát, Mátét:

A családi fotók után előgurultak a labdák…

Itt még élvezte Máté a fotózást, de hamar elment a kedve tőle. :-(

Annának annál több kedve volt, hihetetlenül pózolt, mosolygott, mintha minden nap ezt csinálná, látszott rajta, hogy élvezi, bármire kértem azonnal, ügyesen megcsinálta, falta a kéréseimet! :-)

Babi néni újabb csodás sapikkal lepett meg, Anna fel is próbált párat közülük.

Ha már nyár és meleg, akkor egy kis ideillő hangulatú fotó is jöhet!

Mint egy angyal, csak csodálom a fotókon ezt a tüneményes leányzót!

Már nagyon régen vettem elő a gombás hátteremet, de a fotózás napján előbányásztam, és ha már fellógattam…… és Máté is csatlakozott egy másodpercre!

A labdákkal ismét a kamera elé tudtuk Mátét csalni. Ezek a szemek……… áááááááááá, csak olvadok ilyenkor.

A fotózás végeztével még készítettünk pár kinti fotót is.

Köszönöm Zsuzsi a fotózást, örülök, hogy megismerhettem a családodat, fantasztikusak!

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 23. hétfő

Gyurci a bálahódító

Kategória: gyermekfotózás — Csilla @ 15:30

Gyurcit már többször fotóztam, legutóbb itt láthattátok, de ezek a bálás képek nem tervezett, hanem spontán fotók. :-) ( Gyurci anyukájával elkísért minket Dóri fotózására, és ha már ott volt, meghódította a bálákat! :-)   )

</p> <p><img class=

</p

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 22. vasárnap

Dóri

Egy ragyogó szépségről hozok most fotókat. Szeretném megjegyezni, hogy a fotókat nem retusáltam ( csak a színekkel játszadoztam ), Dóri szépsége természetes.

Picit nehézkesen indult a fotózás, ugyanis beterveztem egy szalmabálás fotósorozatot is, de nagyon közeledett a fotózás előtt a vihar, siettünk, fújt picit a szél, dörgött az ég, icipicit csepergett is, de csak kibírta, amíg elkészítettünk pár bálás fotót is. Szerintem megérte, mert nekem nagyon tetszenek, ahogy Dóri szépsége sugárzik a bálák közelében. :-)

Mutatom is…..

Bálák után pár ajtósat is szerettem volna, na itt már rendesen elkapott minket a zuhi.

A vihar elől “bemenekültünk” a stúdióba, ahol szerintem szintén remek fotók készültek.

Köszönöm Dóri a fotózást, remélem örömet szereztem vele neked , és te is valaki másnak! :-) :-)

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 19. csütörtök

Kata és Walti

Kategória: portréfotózás, szabadtéri fotózás — Csilla @ 08:43

Kata megkért, hogy készítsek róla és barátjáról pár közös fotót, mert 3 éves együttlétüket szeretnék megörökíteni. Walti olasz-holland származású, aki a fotózás előtti órákban érkezett Magyarországra.

Nagyon kellemes délutánban volt részem, olyan érzésem volt, mintha egy romantikus filmben lennék, és tizen-húszon éveket visszamentem volna az időben. Eszembe jutott, hogy 18 évesen milyen szerelmes voltam, ( most is az vagyok :-) ) azok az érzések, pillantások, húúúú megborzongtam, és mindezt újra átélhettem Kata és Walti fotózásakor, akikből csak úgy áradt a szerelem! Nagyon élveztem fotózni őket! Na de  meséljenek inkább a fotók….

Kata, Walti! Köszönöm a fotózást, maradjatok nagyon sokáig ilyen szerelmesek, és bízom benne, hogy az esküvőtöket ( azért még várjatok vele :-)   ) is én örökíthetem meg! :-)

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 12. csütörtök

Kriszti és Laci esküvői előfotózás ( e-session )

Kategória: esküvő előtt ( e-session ) — Csilla @ 23:04

Kriszti és Laci próbafotóit a Budai Várban készítettük el, egy kellemes délutáni – esti napon. Bejártuk az egész várat, jót sétáltunk, beszélgettünk, és persze fotózgattunk. Közelebbről megismerkedtünk és élveztem a  társaságukat. Kedvelem az életvidám, szerelmes, mókás, sugárzó párokat…. Krisztiéket is ilyennek ismertem meg. Várom is az esküvőt nagyon! Már csak 2 nap! Ne rohanjuk ennyire előre, előbb jöjjenek a próbafotók…..

Nagyon jól éreztem magam a fotózáskor, és kiélhettem magam a téglás-köves hátterekben is! :-)

Kriszti, Laci! Köszönöm a remekül sikerült pár órát!

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 11. szerda

Kata és Gábor esküvői előfotózás ( e-session )

Kategória: esküvő előtt ( e-session ) — Csilla @ 10:38

Szuper, mókás, változatos, vidám fotózásban volt részem, mikor Kata és Gábor esküvői próbaképeit készítettük! :-) Sok helyszínt néztünk, hetekig keresgéltünk, hol is ejtsük meg a fotózást, végül mindet elvetettük. Mivel Kata említette, hogy nagyon szereti a napraforgót, és szeretne ilyen fotókat, így a fotózást egy napraforgóréten kezdtük. Már itt tapasztaltam, hogy problémám nem lesz az esküvőn, mert életvidámak, szeretnek nevetni, és élvezik egymás társaságát!

Ezután elmentünk egy szénabálás területre, ahol már teljesen megtapasztaltam, hogy probléma 100%-ig nem lesz a nagy napon a fotózással, mert Kata és Gábor szinte mindenben benne van, élvezték a fotózást és én is nagyon élveztem fotózni őket.

Fotózásunkat az inárcsi Bodrogi Kúriánál fejeztük be.

Klassz délutánban volt részem, nagyon jól éreztem magam. Köszönöm Kata és Gábor, hogy ilyen klasszak voltatok, és ilyen romantikus, életvidám fotók születhettek! 2 hét múlva találkozunk az esküvőn! :-)

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter

2010. augusztus 3. kedd

Zéti

Kategória: babafotó, műtermi fotózás, szabadtéri fotózás — Csilla @ 06:45

Igértem, hogy hozok Zétényről is fotókat, aki Nati babával látogatott meg engem. Csupamosoly, életvidám, óriásszemű 9 hónapos tündérfickó! :-)

A tűző nap ellenére is hatalmas szemekkel figyelt rám!

Kedvencem:

A két jóbarát: Zéti és Nati

A műteremben kicsit jobb volt a klíma, nem volt annyira nyomasztó meleg, mint odakint, itt már Zéti is felszabadultabban mosolygott.

És-és, megállt egyedül! Ejha, úgy gondolom nem kell sok idő és elindul Zéti felfedezni két lábon is a világot!

Anyával: Judittal

Elég sokszor levett a mosolyával és a nézésével a lábamról, például így:

Köszönöm Juditnak, Orsinak, Natinak és Zétinek a kellemes napot! Bízom benne, hogy az apukáknak tetszett a meglepetés!

Ha tetszik, oszd meg másokkal is!
  • Facebook
  • Iwiw
  • Google Bookmarks
  • Twitter
Régebbi bejegyzések »

A honlap lelke a WordPress